Bársonyos kollie— kutyafajta

A Bearded Collie marmagassága általában 51–56 cm, testét pedig az orrától a farkáig bozontos, dupla szőrzet borítja. Első pillantásra emlékeztethet az óangol juhászkutyára, de a dús bunda alatt a Bearded Collie karcsúbb, szögletesebb felépítésű.

Jellegzetes szakálla és arcszőrzete mögött különleges, kissé álmodozó, távolba révedő tekintet bújik meg. Élénk, bohókás és néha meglehetősen huncut fajta, amely sok figyelmet és elfoglaltságot igényel. Körülbelül 23 kg-os testében rengeteg szeretet, energia és vidámság lakik.

Megfelelő szocializáció mellett jól kijön gyerekekkel és más állatokkal is. Mivel könnyen unatkozik, a tanítást változatossá, játékossá és érdekesé kell tenni számára. Aktív, természetjáró családoknak kiváló társ lehet: strapabíró, lelkes, ragaszkodó kutya, aki örömmel tart lépést egy mozgalmas életmóddal.

A Bearded Collie bozontos bundája alatt karcsú, mozgékony terelőkutya rejtőzik. Energikus, vidám és mindig készen áll valamilyen közös programra, ugyanakkor a terelőkutyákra jellemzően önálló gondolkodású is lehet. Kedves, lágy tekintete és lelkes természete miatt remek családi társ válhat belőle.

A jól szocializált Bearded Collie általában jól kijön a gyerekekkel és más állatokkal, és kifejezetten élvezi az olyan kutyás sportokat, mint az agility, az engedelmességi feladatok vagy a rally obedience. Ahhoz, hogy igazán kiegyensúlyozott legyen, sok mozgásra, szellemi lefárasztásra, következetes nevelésre és korai szocializációra van szüksége. Aktív, természetjárást kedvelő család mellett hűséges, játékos és lelkes partner lehet.

A Bearded Collie-hoz hasonló, bozontos szőrű pásztorkutyák már mintegy 500 éve élnek Skócia határvidékén és felföldjein, ahol szarvasmarhát és juhot tereltek. Az első fajtaszabványt 1912-ben írták le, ám a fajta létszáma a 20. század közepére erősen megfogyatkozott, és az 1940-es évekre már nagyon ritkává vált.

A fajta újjáéledése egy szerencsés véletlennek köszönhető. G. Olive Willison asszony egy skót gazdától dolgozó shetlandi juhászkutyát kért, de a kapott kölyök valójában Bearded Collie volt, akit Jeannie-nek nevezett el. Willison asszony annyira megszerette a kutyát, hogy párt keresett mellé, és Anglia déli részén talált is egy Bailey nevű kant. Ebből a párosításból született meg a Bothkennar Bearded Collies vonal, amely a modern fajta alapjává vált. 1955-ben megalakult egy új Bearded Collie klub, majd 1959-ben a fajta hivatalos elismerést is kapott.

A Bearded Collie-t régebben több néven is ismerték, például Highland Collie-ként vagy Mountain Collie-ként. Évszázadokon át a skót Felföldön dolgozott, ahol a pásztorok nagyra becsülték szívósságát, kitartását és munkakedvét. A zord, nedves éghajlaton és a dombos, nehéz terepen is helytállt: segített a marhák irányításában a legelőkön, valamint a csordák piacra hajtásában.

A fajta eredetéről több elképzelés is létezik. Egykor úgy tartották, hogy nagyon ősi brit kutyafajta, amely már a rómaiak brit hódítása előtt is létezett. Ma inkább az az elfogadott nézet, hogy a Bearded Collie közép-európai terelőkutyák leszármazottja lehet, különösen a lengyel alföldi juhászkutyához és a komondorhoz hasonló típusokhoz kötik, amelyek a 16. században kerülhettek Skóciába.

Mivel a fajta hosszú ideig főként pásztorok és vidéki emberek munkakutyája volt, kialakulásáról nem maradtak fenn pontos írásos feljegyzések. A 18. századi brit portréfestészetben azonban már feltűnnek olyan kutyák, amelyek erősen emlékeztetnek a mai Bearded Collie-ra. Ez arra utal, hogy a szerény, dolgos pásztorkutya idővel a tehetősebb skót családok körében is kedvelt és mutatós társsá vált.

A 19. század elejére a fajta megjelenése és jelleme már nagyjából hasonlított a ma ismert Bearded Collie-éra. A viktoriánus korban népszerű volt a skót kutyakiállításokon, de az első világháború súlyosan megtizedelte az állományát, sok más fajtához hasonlóan. Elkötelezett brit tenyésztőknek köszönhetően a két világháború között sikerült újra megerősíteni a fajtát.

Az Egyesült Államokban az első Bearded Collie alom 1967-ben született. A fajta ezt követően fokozatosan ismertté vált Amerikában is, és az 1980-as évekre már a terelőkutyák között tartották számon.

A Bearded Collie évszázadokon át keményen dolgozó terelő- és hajtókutyaként szolgált Skóciában. A pásztorok nagyra becsülték, mert a zord időjárásban és a dombos, nehéz terepen is kitartóan elvégezte a feladatát. Segített a szarvasmarhák irányításában a legelőkön, és a csordák piacra hajtásában is fontos szerepe volt.

Eredetéről többféle történet ismert, de a legelfogadottabb nézet szerint a fajta közép-európai terelőkutyákból származik, különösen olyan kutyákból, amelyek a mai lengyel alföldi juhászkutyához hasonlítottak, és az 1500-as években kerültek Skóciába. A Bearded Collie azonban Skócián kívül csak a 20. század közepén, az 1940-es évektől vált szélesebb körben ismertté.

A standard a fajta ideális küllemét, viselkedését és felépítését írja le, hogy a kutya ne csak szép, hanem egészséges és feladatára alkalmas is legyen. A Bearded Collie-nál a kiegyensúlyozottság különösen fontos: kerüljük a túlzásokat, a gyenge felépítést vagy bármilyen olyan jegyet, amely árthat az egészségének vagy mozgáskészségének. Ha egy tulajdonság kívánatos, annak csak megfelelő mértékben szabad megjelennie. Az elfogadhatatlan szín- vagy küllemi eltérések nem érdemelnek elismerést a kiállítási ringben.

A Bearded Collie összhatása élénk, fürge és munkára termett kutya. Teste valamivel hosszabb, mint amilyen magas, a szuka kissé nyúlánkabb is lehet. Erős felépítésű, de nem nehézkes; a hasa alatt jól látszik a „napfény”, vagyis nem tűnik tömörnek vagy tömegessé. Jellegzetes vonása a derűs, érdeklődő tekintet.

Természete figyelmes, aktív, magabiztos és életteli. Nyugodt, intelligens munkakutya, amelynél nem lehet jelen idegesség vagy agresszió.

Feje a testhez arányos. A koponya széles, lapos és négyzetes hatású. A stop mérsékelt, a fang erős és nagyjából olyan hosszú, mint a stop és a tarkó közti rész. Az összhatás legyen olyan, mint egy jó erejű, mégis bőséges agytérrel rendelkező kutyáé. Az orr nagy és négyzetes; többnyire fekete, de kék és barna színváltozatoknál a szőrzet színéhez igazodhat. Az orrtükör és az ajkak egyszínűek, foltmentesek, a pigmentáció az orr színét követi.

Szeme a szőrszínhez illeszkedik, távol ülő, nagy, puha és barátságos kifejezésű, nem kidülledő. A szemöldök ívelt, előre és felfelé nő, de nem takarhatja el a szemet. Füle közepes méretű, lelógó; figyeléskor tövénél megemelkedik, és a koponya felső vonaláig, de nem fölé emelkedik, amitől a fej szélesebbnek látszik.

Fogazata nagy és fehér. Az állkapocs erős, az ideális harapás szabályos ollós harapás, vagyis a felső metszőfogak szorosan fedik az alsókat. Az egyenes harapás elfogadható.

Nyaka közepes hosszúságú, izmos és enyhén ívelt. A vállak jól dőltek hátra, az elülső lábak egyenesek és függőlegesek, jó csontozattal, körben bozontos szőrrel fedve. Az elülső lábközép rugalmas, de nem gyenge.

Teste úgy hat hosszabbnak, hogy ezt elsősorban a mellkas és a bordaketrec adja, nem pedig a derékrész. A hát egyenes, a bordák jól íveltek, de nem hordószerűek. Az ágyék erős, a mellkas mély, bőséges helyet biztosítva a szívnek és a tüdőnek.

Hátulsó részén jó izmok, erős combok, jól hajlított térdek és alacsonyan elhelyezkedő csánkok láthatók. Az alsó lábszár merőlegesen áll a talajra, és természetes állásban kissé a faroktő mögött helyezkedik el. A mancsok oválisak, jól párnázott talppal; az ujjak íveltek, szorosan zártak, és szőrrel fedettek a talppárnák között is.

Farka alacsonyan tűzött, csavarodás és törés nélkül, és elég hosszú ahhoz, hogy a csontvége legalább a csánkig érjen. Nyugalomban vagy mozgás közben lefelé hordja, a vége enyhén felfelé kunkorodhat, de soha nem viszi a háta fölé. Gazdagon szőrös.

Mozgása hajlékony, sima és jó térnyerésű, kevés erőfeszítéssel sok talajt fed le.

Bundája kettős. Az aljszőrzet puha, tömött és testhez simuló; a fedőszőr lapos, durvább tapintású, erős és bozontos, nem lehet gyapjas vagy göndör, bár enyhe hullám megengedett. A szőrzet legyen elég hosszú és sűrű ahhoz, hogy védelmet adjon és kiemelje a kutya formáját, de ne takarja el teljesen a test természetes vonalait. A bunda nyírása nem megengedett. Az orrháton csak ritkább szőrzet legyen, az oldalakon kissé hosszabb, hogy az ajkakat fedje. Az arcon, az alsó ajkakon és az áll alatt a szőr hosszabbá válik a mellkas felé, ez adja a jellegzetes szakállat.

Színe lehet palaszürke, vöröses fakó, fekete, kék, a szürke különböző árnyalatai, barna és homokszínű, fehér jegyekkel vagy anélkül. Fehér szín esetén megjelenhet az arcorri részen, a koponyán csíkként, a farok végén, a mellkason, a lábakon és a mancsokon. Ha gallérszerű fehérség van, a fehér szőrszálak gyökere nem nyúlhat a lapocka mögé. Fehér szín nem jelenhet meg a hátsó lábak külsején a csánk fölött. Enyhe cserjegyek elfogadhatók a szemöldökön, a fül belsejében, az arcon, a faroktő alatt és a lábakon ott, ahol a fehér a főszínhez csatlakozik. Minden egyéb szín vagy színkombináció elfogadhatatlan. A merle szín nem megengedett.

Ideális marmagassága kanoknál 53–56 cm, szukáknál 51–53 cm. A minőséget és az arányokat mindig előbbre kell helyezni a puszta méretnél, de az ideálistól való nagy eltéréseket kerülni kell.

Minden eltérést hibának kell tekinteni, és a hiba súlyosságát annak mértéke, valamint az egészségre és jóllétre gyakorolt hatása alapján kell megítélni. A kanoknak két, láthatóan normális, teljesen leszállt herével kell rendelkezniük a herezacskóban.

A leendő kölyökvásárlók számára fontos tudni, hogy a fajtaleírás az ideális Bearded Collie-t mutatja be, de az egyes kutyák mérete eltérhet a megadott értékektől.

A szakmai fajtaszabványban elfogadott színek ennél a fajtánál a következők: fekete, barna, fekete háromszínű, fekete-fehér, kék, kék-fehér, kék háromszínű, barna-fehér, fakó, fakó-fehér, fakó háromszínű, szürke-fehér, szürke háromszínű, palaszín, palaszín-fehér és palaszín háromszínű.

Létezhetnek más, a megszokottól eltérő színek is, de ezek nem tartoznak az általánosan elfogadott változatok közé. A szín fontos szempont lehet, de kutya választásakor mindig az egészség és a vérmérséklet legyen az első.