Berger Picard— kutyafajta

A Berger Picard könnyen felismerhető jellegzetes megjelenéséről: magasan álló, felálló fülei, hullámos, fakó vagy csíkos bundája, valamint erős, a végén J alakban hajló farka különleges külsőt adnak neki. A kanok akár körülbelül 66 cm magasak is lehetnek, a szukák pedig nagyjából 53 cm-től kezdődnek marmagasságban. Sötét, élénk tekintete és téglalap formájú feje, bozontos szemöldöke, szakálla és bajusza okos, kissé kócos, nagyon francia karaktert kölcsönöz neki.

Ez a fajta remek társ lehet aktív, sportos gazdák számára. Erős felépítése, ügyessége és nagy energiaszintje miatt szívesen vesz részt kirándulásokban, játékokban, kutyás sportokban és más szabadtéri programokban. A rendszeres mozgás és a mentális lefárasztás elengedhetetlen számára. Ha hosszú időre unatkozik, magára marad vagy nem kap elég figyelmet, ez az érzékeny és nagyon intelligens kutya könnyen nem kívánt, akár romboló viselkedéssel vezetheti le a feszültségét.

A fajta nevének kiejtése nagyjából: „ber-zsé pi-kár”.

A Berger Picard szorgalmas terelőkutya, amely Franciaország vidéki gazdaságaiból származik. Lelkes, munkakedvelő társ, aki örömmel dolgozik együtt a gazdájával, és a pozitív megerősítésen alapuló tanításra általában jól reagál. Éber és magabiztos fajta, ugyanakkor időnként makacs is lehet, ezért következetes, türelmes nevelést igényel.

Mint sok terelőkutyának, neki is sok mozgásra és feladatra van szüksége, hogy energiáját és ösztöneit megfelelően levezethesse. A kölyköknél különösen fontos a korai szocializáció és az alapok megtanítása. Megfelelő neveléssel a Berger Picard jó természetű, aktív és hűséges társ lehet otthon és a szabadban egyaránt, aki szívesen vesz részt bármilyen közös tevékenységben.

A Berger Picard feltűnő megjelenésű pásztorkutya: felálló fülei és érdes szőrzete miatt sokan a Briardhoz vagy a Beauceronhoz hasonlítják, és az is valószínű, hogy ezek a fajták közös ősökre vezethetők vissza. Amikor az első Picardiai juhászkutyákat 1863-ban Franciaországban bemutatták, még ugyanabban a csoportban szerepeltek, mint a Beauceron és a Briard. Bár ehhez a kutyatípushoz hasonló ebek már a középkori műalkotásokon is feltűnnek, a Berger Picard csak akkor vált hivatalosan elkülönített fajtává, amikor 1922-ben megjelent az első hivatalos fajtaszabvány.

Franciaország sokáig mezőgazdasági ország maradt, még akkor is, amikor Európa más részein már javában zajlott az ipari forradalom. Az állattartás és a tejgazdálkodás ma is fontos része a francia vidéki hagyományoknak. A francia pásztorok az évszázadok során több kiváló terelőkutyát alakítottak ki, és közülük a Berger Picard – más néven pikárdiai juhászkutya – az egyik legrégebbinek számít.

Egy elterjedt feltételezés szerint a fajta őseit közép-európai kelták vitték Észak-Franciaországba, még az őskori Gallia idején. Bár ezt az elméletet nem minden szakértő fogadja el, abban nagy az egyetértés, hogy a Berger Picard nagyon régi eredetű fajta, és rokonságban áll más francia terelőkutyákkal, például a briard-ral és a beauceronnal.

Nevét szülőföldjéről, Pikárdiáról kapta. Ez a vidék, amely ma a Hauts-de-France régió része, régóta híres termékeny legelőiről és mezőgazdaságáról. Nem véletlen, hogy a helyi gazdák és állattartók nagyra becsülték ezt a szívós, természetes munkakutyát. A Berger Picard már 1863-ban megjelent Franciaország első kutyakiállításán, majd a századforduló környékén elkötelezett tenyésztők kezdtek dolgozni a fajta jellegének egységesítésén.

A 20. század két világháborúja sok európai kutyafajta állományát súlyosan megtizedelte, de a Berger Picard különösen nagy veszteségeket szenvedett. Pikárdia, a Somme folyó völgye, mindkét háborúban heves harcok helyszíne volt, és a békés legelőket csataterekké változtatta. A fajta majdnem eltűnt, ám ez az élénk, határozott és kitartó kutya végül fennmaradt.

Bár ma is ritkának számít, az utóbbi évtizedekben ismét nagyobb figyelmet kapott. Ismertségét növelte, amikor egy Berger Picard szerepelt a 2005-ös „Because of Winn-Dixie” című filmben, és a fajta azóta világszerte egyre több kutyabarát érdeklődését kelti fel.

Franciaország még jóval azután is alapvetően mezőgazdasági ország maradt, hogy Európa más részein megindult az ipari forradalom. Az állattartás és a tejtermelés ma is fontos része a francia vidéki életnek és kultúrának. A francia pásztorok az évszázadok során számos terelőkutyát alakítottak ki, ezek közül a Berger Picardot sokan az egyik legrégebbinek tartják.

Úgy vélik, hogy ezt a robusztus, munkára termett terelőkutyát a kelták vitték magukkal Észak-Franciaország területére, az egykori Galliába, már a Kr. e. 3. században. A fajta történetét később súlyosan megtépázta a két világháború, és egy időre a kihalás közelébe került. Az utóbbi évtizedekben azonban a Berger Picard figyelemre méltóan megerősödött, és ismét egyre ismertebbé vált.

A Berger Picard fajtaszabványa azt írja le, milyen legyen az ideális küllemű, természetű és felépítésű kutya, hogy a fajta megőrizhesse eredeti munkaképességét. Ennél a fajtánál különösen fontos a jó egészség, a kiegyensúlyozott testfelépítés és az, hogy a kutya se túl finom, se túl nehézkes ne legyen. A túlzott, a mozgást vagy a terhelhetőséget rontó jellemzők nem kívánatosak.

A Berger Picard középméretű, izmos, de nem durva hatású kutya. Megjelenése egyszerre erőteljes és elegáns, álló helyzetben és mozgás közben is. Teste kissé hosszabb, mint magas, szőrzete érdes tapintású, közepesen hosszú, a fülei pedig magasan tűzöttek és természetesen felállóak. Élénk, figyelmes pásztorkutya, amely határozott, bátor és éber. Általában kiegyensúlyozott, nem lehet agresszív, félénk vagy ideges. Jól nevelhető, és ösztönösen alkalmas terelésre, valamint megbízható házőrző és családi kutya.

A fej a testhez arányos. Oldalról nézve a koponya és az arcorri rész közel azonos hosszúságú, párhuzamos vonalvezetésű. A pofa finoman formált, de nem hegyes. Elölről a homlok enyhén domború, nem lapos. A szemöldök jellegzetes és hosszú, de nem takarja a szemet. Az orr nagy és fekete, széles orrlyukakkal. A szem közepes méretű, ovális, nem dülledt; sötét színű, a szőrzethez igazodó, de soha nem lehet a mogyoróbarna árnyalatnál világosabb. A fülek közepes méretűek, széles tövűek, enyhén lekerekített csúccsal, és mindig természetesen állnak. Az állkapocs erős, szabályos ollós harapással.

A nyak tiszta vonalú, izmos és közepesen hosszú, szépen illeszkedik a vállakhoz, és méltóságteljes fejtartást tesz lehetővé. A vállak hosszúak és lejtősek, a mellső lábak egyenesek és izmosak, a könyökök jól záródnak a testhez. A test jól izmolt, a mellkas mély, a hátvonal egyenes, a bordák jól íveltek, az ágyék erős, a far enyhén lejt. A hátsó rész szintén izmos, mérsékelten szögelt, hátulról nézve párhuzamos végtagállással. A mancsok kerekdedek, tömörek, kemény talppárnákkal és sötét karmokkal.

A farok legalább a csánkig ér, végén enyhén ívelt lehet. Hordása lehet magas, de soha nem kunkorodhat a hát fölé. A mozgás gördülékeny, szabad és takarékos, jó térnyeréssel és hatékony helykihasználással. A szőrzet érdes, nem lehet sem sima, sem göndör; tapintása kemény, alatta sűrű aljszőrzet található. Színe fakó vagy csíkos lehet, sötétebb fedőszőrzettel is előfordulhat. A mellkason kis fehér folt és a mancsok végén fehér jelölés elfogadható, de a nagy fehér foltok nem kívánatosak. Más szín vagy színkombináció nem megengedett.

A kanok magassága általában 60–65 cm, a szukáké 55–60 cm.

A standardtól való eltérés hibának számít, és a hiba súlyossága attól függ, mennyire befolyásolja a kutya egészségét, jólétét és működőképességét. A kanoknak két, szemmel láthatóan normális, teljesen leereszkedett herével kell rendelkezniük.

Fontos megjegyezni, hogy a megadott méretek ideális értékek, ezért egy kölyök vagy felnőtt kutya lehet valamivel kisebb vagy nagyobb is ezeknél.

A Berger Picardnál nincs külön nemzetközi színregisztrációs lehetőség.

A fajtastandardban elfogadott színek közé tartozik a csíkos, a fakó, valamint a sötétebb fedéssel megjelenő fakó. Ha olyan színt lát, amely nem szerepel a fajtastandardban vagy az ismert egyéb színek között, azt általában külön kell egyeztetni a fajta szakértőivel, hogy helyesen lehessen besorolni.

Előfordulhatnak a standardon kívüli színek is, de ezek nem számítanak ideális választásnak, ha a cél a fajtához teljes mértékben illeszkedő kutya kiválasztása. A szín azonban csak egy szempont: mindig az egészséget, a temperamentumot és az általános megfelelőséget érdemes előtérbe helyezni.