Bichon Frizé— kutyafajta

A bichon frisé vállmagassága általában valamivel 30 centiméter alatt marad. Legfeltűnőbb jellegzetessége a fehér, allergiások számára gyakran kedvezőbbnek tartott szőrzete, amely puha, plüssös és bársonyos tapintású. A fej kerekded szőrzete szépen kiemeli a nagy, sötét szemeket, valamint a fekete orrot és ajkakat.

Ez a fajta könnyen alkalmazkodó társ, aki többnyire jól kijön más kutyákkal és a gyerekekkel is. Éber és kíváncsi, ezért kis termete ellenére figyelmes jelzőkutya lehet, de alapvetően barátságos, szeretetteljes természetű, nem harcias. Gyakran úgy viselkedik, mintha minden idegen csak egy még meg nem ismert barát lenne.

Magabiztossága és kompakt mérete miatt városi élethez is jól illik. Általában szívesen tanul, és örömét leli abban, ha gazdáinak kedvére tehet vagy trükköket mutathat be. Vidám, derűs személyisége miatt a bichon frisé sok helyen mosolyt csal az emberek arcára, és könnyen a család szeretett kedvencévé válik.

A Bichon Frise látványa könnyen mosolyt csal az ember arcára: apró, puha, fehér bundájú, vidám és szeretetteljes társ. Élénk tekintete és okos, játékos természete miatt gyorsan belopja magát a család szívébe. Göndör, dupla szőrzete alig hullik, ezért sok allergiára érzékeny gazdinak kedvezőbb választás lehet, bár teljesen allergiamentes kutya nem létezik.

A Bichon Frise kölyök általában energikus, kíváncsi és szívesen tanul, így következetes, pozitív neveléssel jól képezhető. Imád játszani, részt venni a családi életben, és ha elfáradt, boldogan bújik oda a gazdájához egy kis szeretgetésre.

A Bichon Frise a mediterrán térségből származó, fehér szőrű kutyafajták családjába tartozik. A „bichon” név egyszerűen fehér kutyát jelent, és a család tagjai többnyire valóban fehérek is; ez alól a havanese kivétel, amely többféle színben is előfordulhat. A „frise” elnevezés a fajta puha, dugóhúzószerű fürtös szőrére utal.

Bár a fajta kialakulása Franciaországhoz köthető, úgy tartják, hogy a Bichon Frise már a 14. században is jelen volt Tenerife szigetén. Később kereskedők vitték át a szárazföldi Európába, ahol hamar kedvelt lett, különösen az előkelő körökben és az arisztokrácia otthonaiban. Ott gyakran kényeztették, és díszes kosárban hordozgatták. Az elvárt küllemhez ma már a mancsok és a pofa szőrzetének rendezettebb megjelenése is hozzátartozik, a kiállítási ápolás azonban idővel jóval látványosabb, formázottabb stílusúvá vált.

A bichon frisé a kisméretű, fehér társasági kutyák régi csoportjához tartozik, amelybe rokon fajták is sorolhatók, például a bolognai pincs, a havanese és a máltai selyemkutya. Úgy tartják, hogy ezeknek a fajtáknak a modern formája a Kanári-szigetek legnagyobb szigetén, Tenerifén kezdett kialakulni. Az egyik változat különösen kedvelt lett a tengerészek körében, és Bichon Tenerife néven vált ismertté; ezt tekintik a mai bichon frisé egyik legfontosabb ősének.

A fajta már a 13. század körül kapcsolatba került az európai nemességgel. Spanyol, olasz és francia udvarokban is nagy becsben tartották, a reneszánsz idején pedig különösen népszerű öleb és társasági kutya lett. Vidám természete, elegáns megjelenése és szeretnivaló egyénisége miatt könnyen belopta magát az előkelő családok mindennapjaiba.

A francia forradalom idején azonban a bichon frisé helyzete hirtelen megváltozott. Arisztokrata gazdáik közül sokan elvesztették rangjukat, szabadságukat vagy életüket, a korábban elkényeztetett kutyák közül pedig sok az utcára került. A fajta alkalmazkodóképességét jól mutatja, hogy hamar új szerepet talált: mutatványosok és utcai előadók kezdték képezni őket, mert okosak, fürgék és nagyon tanulékonyak voltak. Trükkjeikkel és bájos megjelenésükkel hamar népszerű cirkuszi és vásári szereplőkké váltak.

A 20. században a két világháború újabb nehéz időszakot hozott a bichon frisé számára. Az élelmiszerhiány és a háborús nélkülözés miatt sok kutya ismét gazdátlanul maradt. A fajta fennmaradása néhány elkötelezett rajongónak köszönhető, akik Franciaországban és Belgiumban összegyűjtötték és továbbtenyésztették a megmaradt egyedeket. Franciaországban 1933-ban rögzítették a fajta nevét bichon à poil frisé formában, ami nagyjából „göndör szőrű bichont” jelent.

Később a bichon frisé Észak-Amerikában is elterjedt, és az 1960-as évektől egyre ismertebbé vált. Ma világszerte kedvelt társasági kutya: múltja egyszerre idézi az udvari pompát, a vándormutatványosok leleményességét és a fajta figyelemre méltó túlélőképességét.

A bichon frisé története meglepően sokszínű: tengerészek, nemesek, uralkodók és mutatványosok mellett is megfordult. Vidám, alkalmazkodó természete már korán hasznossá tette a tengeren, ahol spanyol hajósok társaként élt és utazott.

A fajta később igazi társasági kedvenccé vált. Az 1300-as években az itáliai nemesség körében lett népszerű, majd az 1500-as években a francia királyi udvarban is nagy becsben tartották. Néhány évszázaddal később már nemcsak az előkelők kutyája volt: utcai zenészek, kintornások és cirkuszi társulatok mellett is gyakran szerepelt, mivel gyorsan tanult, ügyesen mutatott be trükköket, és könnyen elbűvölte a közönséget.

Az Egyesült Államokba az 1950-es években jutott el. Népszerűsége tovább nőtt, amikor 2001-ben egy JR nevű bichon frisé egy rangos amerikai kutyakiállításon elnyerte a Best in Show címet.

A bichon frisé fajtaszabványa azt írja le, milyen legyen az ideális küllemű, viselkedésű és felépítésű egyed. A hangsúly mindig az egészségen, a kiegyensúlyozottságon és a fajta eredeti rendeltetéséhez illő, természetes megjelenésen van. Minden olyan túlzás vagy eltérés, amely ronthatja a kutya jólétét, egészségét vagy mozgását, nem kívánatos. Ha egy tulajdonság kifejezetten előnytelen vagy elfogadhatatlan, azt nem szabad jutalmazni.

A bichon frisé összképe harmonikus, élénk és elegáns. Kistermetű, vidám, barátságos kutya, amely fehér, puha, laza fürtökbe göndörödő szőrzetével és büszkén, magasan tartott fejével tűnik ki. Fellépése könnyed és magabiztos, szinte mindig jókedvű benyomást kelt.

A fajtára jellemző az eleven, derűs természet. Nyitott, barátságos, emberszerető kutya, amely általában könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel és jól alkalmazkodik a családi élethez.

A fej és az arckifejezés fontos része a fajta jellegének. A pofa és a koponya aránya kiegyensúlyozott, a pofa nem lehet vastag, durva vagy hegyes. A koponya enyhén kerek, de nem durva, a szőr pedig még inkább lágy, gömbölyded hatást ad neki. Az orr nagy, kerek, fekete, és fényes. A szemek sötétek, kerekek, élénkek, fekete szemhéjszéllel és sötét szemkörnyékkel; előre tekintők, nem túl dülledtek és nem ferdén ülők. Feszült, éber, kifejező tekintetük van. A fülek laposan simulnak a fejhez, bőségesen szőrözöttek, és kissé a szemvonal fölött, inkább előrébb helyezkednek el a koponyán.

A harapás szabályos ollós harapás, erős állkapoccsal és lehetőleg teljes fogazattal. Az ajkak finomak, feszesek és teljesen feketék. A nyak ívelt, viszonylag hosszú, büszkén hordott, a testhez szépen illeszkedik.

Az elülső testrészben a vállak enyhén dőltek, az elülső lábak egyenesek és erősek. A mellkas mély, a bordák jól íveltek, az ágyék széles és izmos, enyhén felhúzott hasvonallal. A hátsó testtájékon a combok kerekdedek és jól izmoltak, a térd és a csánk megfelelően szögelt. A mancsok kerekek, feszesek, jól zártak, fekete talppárnákkal; a körmök lehetőleg feketék.

A farok általában magasan, kecses ívben a hát fölé kunkorodik, de nem szorosan csavarodik rá. Nem csonkított. A hát vonalával összhangban kell hordani úgy, hogy a szőr érjen a hát fölé, de maga a farok ne feküdjön rá. A túlzottan csavarodott farok nem kívánatos.

A mozgás kiegyensúlyozott, könnyed és fesztelen, jó eléréssel és lendülettel, miközben a felső vonal stabil és vízszintes marad. Elöl és hátul egyenes vonalban mozog.

A szőrzet finom, selymes, puha, laza csavarodású, nem lehet sem sima, sem nemezes, sem zsinóros. Hossza általában 7–10 cm. A kutya lehet bemutatott formára igazított vagy természetesebb állapotú is. A szín fehér, de legfeljebb 18 hónapos korig megengedett némi krémszínű vagy barackszínű árnyalat. A bőr alatt a sötét pigment előnyös.

Az ideális marmagasság 23–28 cm. A mértéktől eltérő testi sajátosságokat hibának kell tekinteni, és ezek jelentősége attól függ, mennyire térnek el az ideálistól, illetve milyen hatással vannak a kutya egészségére és jóllétére.

A kanoknak két, láthatóan normális, teljesen leszállt heréjüknek kell lennie. A kölyökvásárlóknak szóló fontos megjegyzés: a fajtaleírás az ideális típust mutatja be, de az egyes kutyák mérete ettől eltérhet; a valós életben lehetnek kisebb vagy nagyobb egyedek is.

A Bichon frisé esetében a fajtaszabvány szerinti elfogadott szín a fehér.

Előfordulhatnak más színek is, de ezek nem számítanak szabványszerűnek. Ha kölyök vagy felnőtt kutya kiválasztásakor színt nézünk, fontos tudni, hogy a szín önmagában nem minden: mindig a kutya egészsége és temperamentuma legyen az első szempont. Egy jól illeszkedő, egészséges és kiegyensúlyozott kutya sokkal fontosabb, mint a ritka vagy különleges szín.