finn lapphund— kutyafajta

A finn lapphund évszázadokon át a észak-finnországi számi nép munkakutyája volt: rénszarvasokat terelt és őrzött. 1945-ben hivatalosan is elismerték ezt a típust, akkor még lapp juhászkutya néven, majd 1993-ban kapta meg a ma használt elnevezését. Manapság Finnország-szerte kedvelt családi és társasági kutya, de barátságos természete mellett ma is megőrizte munkakutyás múltjának éberségét és megbízhatóságát.

A finn lapphund fajtaszabványa azt írja le, milyen legyen az ideális küllem, mozgás, temperamentum és szín, hogy a kutya megőrizze eredeti, munkára alkalmas jellegét. A legfontosabb a jó egészség és a kiegyensúlyozott felépítés: minden eltérést annak alapján kell megítélni, mennyire befolyásolja a kutya jólétét és használhatóságát. Ha egy tulajdonság nem kívánatos, az nem erősíthető meg a tenyésztésben vagy a bírálat során.

A finn lapphund erőteljes, közepesnél kisebb termetű kutya, testhossza kissé nagyobb, mint a marmagassága. Mozgása könnyed, fürge és egyenes vonalú. Jellegzetes a bőséges, hosszú szőrzet, amely jól védi a zord időjárástól. Eredendően terelő ösztönű fajta, ezért figyelmes, tanulékony és aktív.

Jellemében intelligens, bátor, nyugodt és hűséges. Jó társ, és megbízható házőrző is lehet, miközben általában barátságos és kedves benyomást kelt.

A feje markáns, viszonylag széles, a szukáknál valamivel finomabb. A homlok enyhén lekerekített, a stop jól kifejezett. A pofa rövidebb a koponyánál, oldalról és felülről nézve egyenes, enyhén elkeskenyedő. Az orrtükör és a szemhéjszegély lehetőleg a szőrzet színével harmonizálóan sötét. Szemei oválisak, sötétbarnák vagy a bundával összhangban álló árnyalatúak, tekintete puha és barátságos. Fülei felállóak vagy félig felállóak, középnagyok, szélesen tűzöttek, az aljuk széles, és nagyon mozgékonyak.

Állkapcsa erős, szabályos, teljes ollós harapással. Az ajkak feszesek. Nyaka középhosszú, erős, vastag szőr borítja.

Az első testtájékon a lapocka és a felkar nagyjából azonos hosszúságú, a vállak mérsékelten döntöttek. A mellső lábak erős csontozatúak, egyenesek és párhuzamosak. A könyök kissé a mellkas alsó vonala alatt helyezkedik el. A csüd középhosszú, rugalmas és enyhén lejtős.

Teste feszes, háta erős, egyenes és széles. A bordák mérsékelten íveltek, a mellkas mély és hosszú, majdnem a könyökig ér. A mellkas mélysége valamivel kevesebb, mint a marmagasság fele. A mellkas előre jól látható, de nem túl széles. Az ágyék rövid és izmos, az alhúzottság enyhe. A far középhosszú, jól látható és enyhén lejtős. Felülnézetben a vállponttól a farpofáig mért test kissé hosszabb, mint a marmagasság.

A hátulsó testfél erős csontozatú, izmos, hátulról nézve egyenes és párhuzamos. A szögellések mérsékeltek, a combok izmosak, a csánkok viszonylag alacsonyan helyezkednek el.

Mancsai jól íveltek, oválisak, és sűrű szőrzet fedi őket. A farka középhosszú, magasan tűzött, dús, hosszú szőr borítja. Mozgás közben a hát fölé vagy az oldalra kanyarodik, nyugalomban lelóghat. A farok végén kisebb kampószerű ív is kialakulhat.

Szőrzete nagyon bőséges. A fedőszőr hosszú, durvább tapintású és egyenes, a fejen és az elülső lábakon rövidebb. Az aljszőrzet puha és sűrű. A kanoknál általában dúsabb a sörény.

A színek közül minden elfogadott, kivéve a merle mintázatot, amely nem megengedett. Az alapszínnek kell dominálnia, de a fejen, nyakon, mellkason, lábakon, farokon és a test alsó részén az alapszíntől eltérő jegyek is megjelenhetnek.

Ideális marmagasság kanoknál 49 cm, szukáknál 44 cm, mindkét irányban 3 cm eltéréssel. A típus fontosabb, mint a centiméterre pontos méret.

Minden olyan eltérés, amely rontja a kutya egészségét, jólétét vagy fajtajellegét, hibának számít. A kanoknál két, szemmel láthatóan normálisan fejlett, teljesen leszállt here szükséges.

A fajta leírása iránymutatás, nem pedig merev méretígéret: az egyes kutyák a megadott tartománytól eltérhetnek, de mindig a kiegyensúlyozott felépítés és a jó működőképesség a legfontosabb.

A finn lapphundnál a szín önmagában nem döntő szempont: a jó egészség és a kiegyensúlyozott temperamentum mindig fontosabb, mint a színválasztás.

A fajta standardjában elfogadott színek közé tartozik a fekete, fekete-cser, fekete-fehér, fekete-cser-fehér, barna, barna-cser, barna-fehér, barna dominó, barna tarkított, barna tarkított-fehér, barna-cser-fehér, barna farkasszürke, barna farkasszürke-fehér, krém, krém-fehér, dominó, tarkított, tarkított-fehér, vörös, vörös-fehér, fakó, fakó-fehér, háromszínű, fehér, farkasszürke, valamint farkasszürke-fehér.

Ha a kölyök színe nem sorolható ezek közé, azt általában külön, ismeretlen színként kezelik, és érdemes szakértő segítséget kérni a pontos megnevezéshez.

Bár a fajtán belül előfordulhatnak a standardtól eltérő színek is, ezeknél is ugyanaz a legfontosabb: a kutya egészsége, idegrendszere és általános megfelelősége a fajtára nézve.