Mudi— kutyafajta

A Mudi közepes termetű, magyar eredetű pásztorkutya, amely már a 19. század óta ismert. A fajta nevét „múdi”-nak ejtik. Feltételezések szerint természetes úton alakult ki a Puli, a Pumi és a német spicc kereszteződéséből. Ma is ritka, de nagyon élénk, eszes és jól tanítható munkakutya hírében áll.

Világszerte csak néhány ezres lehet az állománya, és a legtöbb egyede Magyarországon él; kisebb számban Finnországban, valamint még ritkábban más európai országokban, az Egyesült Államokban és Kanadában fordul elő. A Mudi különösen ügyes az agilityben, az engedelmességi versenyeken és a flyballban, de más kutyás sportokban is remekel. Igazi munkakutya, amely marháknál és juhoknál egyaránt kiváló terelőösztönnel dolgozik, emellett Finnországban és az Egyesült Államokban kereső-mentő kutyaként is ismertté vált.

A Mudi rendkívül sokoldalú, intelligens, éber és mozgékony magyar farmkutya. Bátorsága különösen hasznos a legmakacsabb haszonállatok terelésénél is. Hűségesen védi a családot és a tulajdont, miközben általában nem viselkedik túlzottan agresszíven. Kiemelkedően teljesít az agilityben, az engedelmességi versenyeken, a flyballban és más kutyás sportokban is. Valódi munkakutya, amely marháknál és juhoknál egyaránt kiváló terelő, és kereső-mentő kutyaként is ismertté vált Finnországban és az Egyesült Államokban is.

A magyarok már a 9. század végén tartottak juhászkutyákat, de a fajtatiszta tenyésztés és a kutyák rendszerezett elkülönítése csak a 19. század második felében kezdődött meg. Addig a magyar pásztorkutyákat mindössze két csoportba sorolták: nagyokra és kicsikre. A kisebb kutyákat különválasztották a nagy testűektől, mint a kuvasz és a komondor, de egymás között tovább tenyésztették őket. Emiatt a mudi korai története sok tekintetben megegyezik a pumiéval és a puliéval.

Körülbelül 1930 körül dr. Fényes Dezső, a balassagyarmati múzeum igazgatója volt az elsők egyike, akik külön foglalkozni kezdtek ezzel a kis juhászkutyával. A fajta nevét is neki tulajdonítják: ő nevezte el mudinak. 1936-ra a mudit már hivatalosan is fajtaként ismerték el.

A második világháború idején sok magyar kutyafajta súlyos veszteségeket szenvedett, némelyik csaknem eltűnt, és a mudi sem kapott külön védelmet ritkasága miatt. Az 1960-as években a megmaradt egyedekből sikerült újjáéleszteni a fajtát, majd 1966-ban dr. Balassy Zoltán új fajtaleírást készített a nemzetközi elismeréshez. Ez a leírás mindössze néhány mudira épült, és az eredeti és az új változat között főként a megengedett méretek és színek jelentettek különbséget.

A fajta standardját 1966-ban elfogadták, de a tenyésztésben akkor is, és ma is viszonylag kevesen vesznek részt. A fajta helyreállítása során az is kiderült, hogy a mudi természetes színváltozatossága szélesebb annál, mint amit az 1966-os leírás engedett. Ezért 2000-ben új standard készült, amely visszavette a korábbi eredeti színek nagy részét, a jelenlegi fajtaszabvány pedig 2004-ből származik.

A Mudi korai története szorosan összefonódik a Pumi és a Puli múltjával. A fajta önálló tenyésztésében az 1930-as évek elején kezdtek tudatosabban részt venni, ekkor Dr. Fényesi Dezső, a balassagyarmati múzeum igazgatója volt az egyik első tenyésztő, aki nagy figyelmet fordított erre a kis termetű pásztorkutyára. A fajta elnevezése is hozzá köthető. 1936-ra a Mudi már hivatalosan is elismert kutyafajtává vált.