Fehér svájci juhászkutya— kutyafajta

A fehér svájci juhászkutya története szorosan kapcsolódik a német juhászkutyához, hiszen a fehér színű egyedek régóta megjelentek annak állományában. A fehér színt azonban sokáig nem nézték jó szemmel, és a német fajtaszabványban kizáró hibának tartották. Ennek ellenére a fehér változat tovább élt, és ebből alakult ki később a fehér svájci juhászkutya külön fajtaként.

A fajta kialakulása főként a fehér színű német juhászkutyákból indult ki. Az Egyesült Államokban már korán nyilvántartásba vették ezt az állományt, majd az 1970-es évek elején kerültek az első példányok Svájcba. A svájci tenyésztésben fontos szerepet játszott egy Lobo nevű kan, amelyet a fajta egyik alapító egyedének tartanak. Később további importokkal bővítették az állományt, hogy szélesebb legyen a genetikai alap. Ennek eredményeként a fajta Svájcban 1991-ben önálló fajtaként kapott elismerést, majd később nemzetközi szinten is elfogadták.

A fehér svájci juhászkutya ma sok országban népszerű, nemcsak kiállítási kutyaként, hanem családi társas kutyaként is. Gazdájához való erős kötődése, intelligenciája és tanulékonysága miatt sokak kedvence. Közepes szőrzetű és hosszú szőrzetű változatban is előfordul.

Fehér svájci juhászkutya (imp.)

A fajtastandard azt írja le, milyen az ideális megjelenésű, viselkedésű és felépítésű egyed az adott fajtában. Fontos célja, hogy a kutya ne csak szép legyen, hanem egészséges, jól terhelhető és a fajtára jellemző munkaképességre is alkalmas maradjon. Ezért minden eltérést mindig annak mértéke és az állat egészségére, jóllétére gyakorolt hatása alapján kell megítélni. Az olyan tulajdonság, amely a fajtaleírás szerint nem kívánatos vagy elfogadhatatlan, kiemelt figyelmet érdemel, különösen a tenyésztésben és a bírálat során.

Általános megjelenésében ez egy erős, közepes termetű, fehér juhászkutya. Teste kissé megnyúlt a marmagasságához képest, csontozata közepes, fülei álló helyzetűek. Összhatása kiegyensúlyozott és elegáns, a feje mérsékelten magasan hordott. Egész megjelenésével azt sugallja, hogy egészséges, munkára kész és könnyedén, gazdaságosan mozog.

Jellemzően sokoldalú munkakutya és társasági kutya. Figyelmes, éber és ellenálló. Természete élénk és barátságos, soha nem lehet félénk vagy agresszív, bár idegenekkel szemben lehet tartózkodó. Jól tanítható, és általában szívesen együttműködik az emberrel.

A feje arányos a testhez képest, tiszta vonalú, finoman metszett, felülről és oldalról nézve ék alakú. A koponya majdnem lapos, párhuzamos a fang vonalával, a stop enyhe, de jól érzékelhető. A fang valamivel hosszabb a koponyánál. Az ajkak feszesek, szárazak és feketék. Az orrtükör fekete; a hó orr és a világosabb orrszín elfogadható. A szemek közepes méretűek, mandula alakúak, sötétbarnától barnáig terjedő színűek, enyhén ferde metszésűek. A szemhéjak jól záródnak, a fekete szegély előnyös. A fülek megnyúlt háromszög alakúak, enyhén lekerekített csúccsal; magasan tűzöttek, állók, párhuzamosan és előre néznek.

Az állkapcsok erősek, az ollós harapás szabályos, teljes és pontos. A nyak közepesen hosszú, jól ívelt, lebernyeg nélküli, erőteljes és izmos, szépen simul a marba.

Az elülső részben a lapockák jól hátranyúlók, a felkar jó szögelésű. Az elülső test izmos, hangsúlyos előmellel. A mellkas a könyökig ér, elöl közepesen széles, a mellső lábak egyenesek és hosszúak, közepes csontozattal. A lábtő erős, enyhén ferde.

A felső vonal erős és izmos, a mar kifejezett. A hát vízszintes és szilárd, a far hosszú és enyhén lejtő, a farok tűzése alacsony. A mellkas közepes szélességű, mélysége megközelítőleg a marmagasság felét éri el. A bordák oválisak és jól hátranyúlnak az erősen izmolt ágyékig. Az alhúzás mérsékelten felhúzott, az oldalak feszesek.

A hátulsó rész erős, elég széles, jól izmolt és inas, közepes csontozattal. A szögelés jó, de nem túlzó. Hátulról nézve a hátsó lábak egyenesek és párhuzamosak, a csánkok erősek és szilárdak. A lábujjak zártak, jól íveltek, az ovális mancsok fekete talppárnákkal rendelkeznek. A hátsó mancsok valamivel hosszabbak, a sötét karmok előnyösek.

A farok kard alakú, dúsan szőrözött, alacsonyan tűzött, legalább a csánkig ér. Nyugalomban alacsonyan hordja, mozgásban magasabban, de soha nem emelkedhet a felső vonal fölé.

A mozgása egyenletes, ritmusos, az elülső lábak jól előrenyúlnak, a hátulsó lábak erőteljesen hajtanak. Könnyedén, sok teret lefedve halad.

Kétféle szőrzettípusa létezik: közepes hosszúságú és hosszú. Mindkettő sűrű, dupla szőrzet, bőséges aljszőrzettel és kemény, egyenes fedőszőrrel. A fejen, az arcon, a füleken és a lábakon rövidebb a szőr. A nyaknál és a hátsó lábak hátsó részén valamivel hosszabb. Enyhén hullámos, kemény szőr elfogadható. Hosszú szőrzetnél a nyakon jól látható sörény alakul ki, a hátsó lábak hátulján pedig „nadrág” formájú díszszőrzet, a farok pedig bozontos. A szőr hossza nem lehet eltúlzott.

A színe fehér. A sötét bőr kívánatos. A fülek csúcsán, a hát felső részén és a farok felső szakaszán megjelenő fakó, sárgás árnyalat nem kívánatos. Minden más szín vagy színkombináció elfogadhatatlan.

Marmagasság: kanok: 58–66 cm szukák: 53–61 cm

Testtömeg: kanok: 30–40 kg szukák: 25–35 kg

Minden eltérés hibának számít, és súlyosságát az eltérés mértéke, valamint az egészségre és jóllétre gyakorolt hatása alapján kell megítélni.

Megjegyzés: a kanoknak két, láthatóan normális, teljesen leszállt herével kell rendelkezniük. A kölyökkutya-vásárlók számára fontos tudni, hogy az ideális méretet leíró standard iránymutatás, ezért az egyes kutyák a megadott mérettartományon kívül is lehetnek valamivel kisebbek vagy nagyobbak.

A Bichon frisé esetében a fajtaszabvány szerinti elfogadott szín a fehér.

Előfordulhatnak más színek is, de ezek nem számítanak szabványszerűnek. Ha kölyök vagy felnőtt kutya kiválasztásakor színt nézünk, fontos tudni, hogy a szín önmagában nem minden: mindig a kutya egészsége és temperamentuma legyen az első szempont. Egy jól illeszkedő, egészséges és kiegyensúlyozott kutya sokkal fontosabb, mint a ritka vagy különleges szín.