Drótszőrű Fox Terrier— kutyafajta

A drótszőrű foxterrier egy erőteljes, mégis kecses, rövid hátú, arányos testfelépítésű vadászkutya, amelynek élénk tekintetében egyszerre tükröződik az eszesség és a lendület. Többnyire fehér, kemény, drótszerű szőrzete jól védi a szabadban, V alakú fülei pedig elegánsan előre hajlanak, és még karakteresebbé teszik jellegzetes arckifejezését.

Ez a fajta remek választás olyan családoknak, amelyek vidám, barátságos, sok egyéniséggel rendelkező társat keresnek. Terrierként természetes benne az önállóság és a zsákmányszerző ösztön, ezért időnként makacs lehet, de intelligens és együttműködő, így következetes neveléssel jól tanítható. Kiváló mozgásigényű, fürge és játékos kutya, amely gyakran humoros, szinte bohókás viselkedésével szórakoztatja a környezetét. Hosszú életű, és a vedlése általában csekély, ezért sok gazda számára vonzó társ.

A drótszőrű foxterriert eredetileg vadászkutyának tenyésztették, hogy kiűzze a vadat a rejtekhelyéről, de ma már kiváló családi társ is. Ugyanolyan lelkes a játékban és a mozgásban, mint amennyire szívesen összebújik a gazdájával. Vidám, játékos és ragaszkodó természetéről ismert, és kölyökként is erős benne az üldözési ösztön, ezért egy biztonságosan elkerített kert hasznos lehet. Nagyon jól tanítható, és sokszor remekel például agilityben is. Barátságos, magabiztos és eleve energikus, sportos fajta; megfelelő neveléssel, mozgással és figyelemmel a család mókás, szerethető és hű társa lesz.

A Fox Terrier ősei között többféle szőrzetű vadászkutya is volt, ezért a fajta korai példányai között drótszőrű, simaszőrű és úgynevezett törött szőrzetű egyedek is előfordultak. A kezdeti kiállításokon ezeket még együtt mutatták be, de az 1870-es évektől a drótszőrű változat külön osztályt kapott, és az ezután következő keresztezéseket egyre inkább kerülték.

A simaszőrű változatot előbb rögzítették külön fajtaként, és hosszú ideig ez volt a népszerűbb is, egészen nagyjából 1920-ig. A 20. század elejétől azonban a drótszőrű Fox Terrier fejlődése olyan gyors volt, hogy végül túlszárnyalta a simaszőrűt, és a legismertebb változattá vált. A második világháború utáni Nagy-Britanniában még sok gyerek egy kerekeken guruló Wire Fox Terrier játékkal tanult járni, ami jól mutatja, mennyire kedvelt volt ez a kutya.

Napjainkban azonban a fajta ápolása sok figyelmet igényel, különösen a trimmelés és a gondos bemutatás miatt, ezért a hétköznapi családok körében és a kiállításokon is kevésbé elterjedt, mint korábban.

A drótszőrű foxterrier a ma ismert formáját a 18. század végén nyerte el, a brit rókavadászatok fénykorában. Feladata az volt, hogy a rókát kifüstölje az üregéből, így a kopók és a lovas vadászok folytathassák az üldözést a nyílt terepen.

A fajta bundája többnyire fehér, piros jegyek nélkül, hogy a vadászat során ne lehessen összetéveszteni a rókával. A drótszőrű foxterrier mindig is sikeres kiállítási kutya volt; mindmáig rekordot jelentő 13 alkalommal nyerte el a Westminster kiállítás legjobbja címet. A kiállítások történetének egyik híres „nagy fogása” Matford Vic volt: ezt a drótszőrű foxterriert egy farmertől vásárolták meg mindössze 10 dollárért, majd 1915-ben és 1916-ban is győzött Westminsteren.

Angliában a drótszőrű és a simaszőrű foxterriert már a 19. század vége óta külön fajtának tekintik, eltérő nyilvántartással és fajtaszabvánnyal. Egyes országokban azonban csak jóval később ismerték el őket különálló fajtákként. A fajta történetében sokan emlékeznek Caesarra is, VII. Edward király kedvenc kutyájára, aki az egész Brit Birodalomban nagy feltűnést keltett.

A drótszőrű foxterrier népszerűségét az 1930-as és 1940-es években tovább növelte Asta, a játékos, komikus kutya, aki William Powell és Myrna Loy oldalán hat „Thin Man” filmben szerepelt. Asta óta a fajta feltűnő megjelenése, kifejező arca és természetes szereplési ösztöne miatt gyakran látható filmekben és televíziós műsorokban.

A drótszőrű foxterrier a ma ismert formáját a 18. század végén kezdte elnyerni, a brit rókavadászatok fénykorában. Akkoriban az volt a feladata, hogy kifüstölje a rókát az üregéből, így a kopók és a lovas vadászok folytathassák az üldözést a nyílt terepen. A foxterrierek bundája többnyire fehér, vörös szín nem kívánatos, hogy vadászat közben ne lehessen őket összetéveszteni a rókával.

A drótszőrű változat már nagyon korán sikeres kiállítási kutyaként is ismert lett. A fajta történetében különösen híressé vált Matford Vic, egy gazdától mindössze 10 dollárért megvásárolt kutya, aki 1915-ben és 1916-ban is megnyerte a Westminster kiállítást. Angliában a drótszőrű és a simaszőrű foxterriert már a 19. század vége óta külön fajtának tekintik, eltérő tenyésztési nyilvántartással és fajtaszabvánnyal. Az Egyesült Államokban csak 1985-ben ismerték el őket külön fajtaként.

A drótszőrű foxterrier fajtaszabványa azt írja le, milyen az a kutya, amely küllemben, mozgásban és viselkedésben a fajtát a legjobban képviseli. A lényeg a jó egészség, a hibátlan szerkezet és az a típus, amely eredetileg a munkájához is megfelelő volt. Fontos, hogy ne legyenek túlzások: semmilyen olyan testalkati sajátosság nem előnyös, amely ronthatja a kutya mozgását, terhelhetőségét vagy jólétét. Ha egy tulajdonság nem elfogadható, az nem érdemel jutalmat kiállításon.

Általános megjelenésében a drótszőrű foxterrier élénk, fürge és erőteljes kutya, kis méretben is szilárd csontozattal és jó izomzattal. Megjelenése kiegyensúlyozott, nem lehet sem nehézkes, sem durva. Különösen fontos, hogy a testarányok harmonikusak legyenek: a koponya és az arcorri rész, valamint a marmagasság és a törzs hossza nagyjából egyenlőnek hatjon. Tartása olyan, mint egy rövid hátú, sokat fedő vadászkutyáé.

Jellemzője az állandó figyelem, a gyors reakció és az élénk, kíváncsi tekintet. Természete barátságos, nyitott és bátor.

A fejnek és a koponyának arányosnak kell lennie. A koponya teteje csaknem lapos, enyhén, fokozatosan keskenyedik a szemek felé. Az arcorri rész hossza csak kicsivel maradjon el a koponyáétól; ha túl rövid, a fej gyenge és kidolgozatlan benyomást kelt. Az arcorri rész finoman keskenyedik az orrtól a pofa felé, a homloknál pedig enyhén törik, de nem lehet sem beesett, sem túl meredeken leszakadó. Az állkapcsok túlzott csontos vagy izmos fejlettsége nem kívánatos, ahogy a telt, kerek pofakontúr sem. Az orr fekete.

A szemek sötétek, intelligens és tűzzel teli tekintetűek, viszonylag kicsik és nem düllednek. Lehetőleg közel kör alakúak legyenek. Nem lehetnek túl távol egymástól, túl magasan a koponyán vagy túl közel a fülekhez. A világos szemszín nem előnyös.

A fülek kicsik, V alakúak, mérsékelten vastagok, szépen előre törnek és szorosan az arc mellett lógnak. Az összecsukott fül felső vonalának jól a koponya vonala fölött kell lennie. A felálló, tulipán- vagy rózsafül nem kívánatos.

A száj erős állkapcsokkal rendelkezzen, tökéletes, szabályos, teljes ollós harapással, vagyis a felső fogak szorosan fedjék az alsókat. A nyak tiszta, izmos, megfelelő hosszúságú, lebernyeg nélküli, váll felé szélesedő, oldalról nézve elegáns ívű.

Elölről nézve a vállak meredeken lejtenek a nyakkal való találkozástól a vállcsúcsok felé, amelyeknek finomnak kell lenniük. Oldalról nézve a vállak hosszúak, jól hátranyúltak és ferde állásúak. A mar mindig tisztán kirajzolódik. A mellkas mély, de nem széles. Minden irányból nézve a lábak egyenesek, a csontozat erős egészen a mancsokig. A könyökök a testhez képest merőlegesek, szabadon mozognak, és mozgás közben sem csapódnak ki oldalra.

A hát rövid, vízszintes és erős, nem lehet meglazult. Az ágyék izmos, enyhén ívelt. A mellkas alsó része mély, az első bordák mérsékelten íveltek, a hátsó bordák mélyek és jól íveltek. A test rövid összeszedettsége fontos.

A hátulsó rész erős, izmos, nem lehet beeső vagy görnyedt. A combok hosszúak és erőteljesek. A térdszöglet jó, a térdek sem befelé, sem kifelé nem fordulnak. A csánkok alacsonyan helyezkednek el, hátulról nézve függőlegesek és párhuzamosak. A rövid alsó comb és az egyenes térdszöglet kifejezetten nem kívánatos.

A mancsok kerekek, tömörek, kis méretű, erős és jól párnázott talppal. Az ujjak mérsékelten íveltek, a mancsok sem befelé, sem kifelé nem fordulhatnak.

A farok korábban szokásosan kurtított volt. Kurtítva magasan tűzött, egyenesen tartott, nem kunkorodik a hát fölé. Jó erősségű és megfelelő hosszúságú. Vágatlanul ugyancsak magasan tűzött, egyenesen hordott, nem a hát fölé görbülő, jó erősségű és olyan hosszúságú, hogy megőrizze az egyensúlyos megjelenést.

Mozgása egyenes, párhuzamos elülső és hátulsó lábmozgást mutat. A könyökök szabadon dolgoznak a test mellett, a térdek nem fordulnak sem befelé, sem kifelé. Jó lendületet adnak a jól hajlító hátulsó végtagok.

A szőrzet sűrű, nagyon drótos tapintású, a vállnál körülbelül 2 cm, a maron, háton, bordákon és combokon akár 4 cm hosszú is lehet. Alatta rövid, puhább aljszőrzet található. A hát és a farok tájéka érdesebb, mint az oldal. Az állon lévő szőrzet kemény tapintású és elég hosszú ahhoz, hogy erőt sugározzon az arcorri részen. A lábak szőrzete is sűrű és drótos.

A színben a fehérnek kell túlsúlyban lennie, fekete, cser vagy fekete-cser jegyekkel. A csíkos, vörös, májbarna vagy palakék jegyzettség erősen nem kívánatos. Minden más szín vagy színkombináció elfogadhatatlan.

Marmagassága kanoknál legfeljebb 39 cm, a szukák általában valamivel kisebbek. Kiállítási kondícióban az ideális testsúly kanoknál körülbelül 8 kg, a szukáké valamivel kevesebb.

Minden, a fentiekhez képest mutatkozó eltérés hibának számít, és a megítélése annak mértékétől, valamint a kutya egészségére és jólétére gyakorolt hatásától függ. A kanoknak két láthatóan normális, teljesen leszállt herével kell rendelkezniük.

A kölyökkutya-vásárlóknak hasznos tudniuk, hogy a fajtaszabványban szereplő méretek ideális értékeket jelölnek, de egy egyed lehet valamivel kisebb vagy nagyobb is ennél.

A drótszőrű foxterrier színválasztéka a fajtastandard szerint a következőket foglalja magában: fekete-fehér, fekete-cserfehér, fekete-fehér-cser, vadászjegyes, cser-fehér, háromszínű, fehér-cser, valamint fehér-fekete-cser.

Előfordulhatnak egyéb színek is, de ezek nem tartoznak a hivatalosan elfogadott standard színek közé. Ilyenkor érdemes fajtaismerettel rendelkező szakemberrel vagy fajtaklubbal egyeztetni a pontos besorolásról.

Fontos azonban, hogy a szín önmagában ne legyen a fő szempont kölyök vagy felnőtt kutya választásakor. Az egészség és a jellem mindig elsőbbséget élvezzen a külső megjelenéssel szemben.