Yorkshire Terrier— kutyafajta

A Yorkshire terrier egy kistestű, játéktermetű terrier, amelynek testtömege általában legfeljebb 3,2 kilogramm. Legfeltűnőbb vonása a hosszú, selymes szőrzet, amely a földig érhet, és acélkék, illetve dús aranybarna árnyalatokban pompázik. Ne tévesszen meg azonban a bájos megjelenése: a yorki elszánt, életerős, bátor, és időnként kifejezetten önfejű kutya, vagyis mindenben hozza az igazi terrierekre jellemző temperamentumot.

Kis termete ellenére nagy egyéniség. Magabiztos, sokszor mintha fontosabbnak érezné magát, mint amekkora valójában, és éppen ez a karakter teszi olyan szerethetővé. Városi környezetben különösen kedvelt, mert jól alkalmazkodik a kisebb élettérhez, és mindig készen áll arra, hogy figyelmeztesse gazdáját, ha valami szokatlant észlel. Jó házőrző is lehet, hiszen éber és figyelmes.

A yorkshire terrier hosszú életű fajta, és szőrzete sok ember számára kedvező, mert inkább hajra hasonlít, mint tipikus kutyaszőrre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen allergiamentes lenne. Igazi „személyiségkutya”: rengeteg vidámságot, szeretetet és közeli társat ad azoknak, akik mellette döntenek.

A Yorkshire terrier apró termetű, de rendkívül határozott és magabiztos kutya. Eredetileg patkányfogásra tenyésztették, mára azonban főként szeretett társasági kutya, és sok gazdi kedvence. Kölyökkorában különösen élénk, kíváncsi és játékos, mindig kész egy kis hancúrozásra. Mindenekelőtt hűséges, szeretetteljes és gyengéd társ, aki akkor a legboldogabb, ha az emberei közelében lehet. Kicsi mérete és körülbelül 1,8–3,2 kilogrammos testsúlya miatt városi otthonokba is kiváló választás.

A Yorkshire terrier eredete a régi munkaterrierekhez vezethető vissza, különösen a Black and Tan Terrierhez, amelyet máltai és skye terrier vérrel is nemesítettek. Úgy tartják, hogy a skóciai munkások, akik Yorkshire szénbányáiba és pamutmalmaiba érkeztek dolgozni, magukkal vitték saját terrierjeiket, és ezek a kutyák adták a fajta alapját.

Ez az örökség a szőrzet színében is megmutatkozik: a kölykök feketén-cser színben születnek, majd felnőttkorra a bunda selymes textúrájú, acélkék és cser árnyalatúvá változik. A fajta kialakulásában különösen fontos szerepet játszott egy Huddersfield Ben nevű, 1865-ben született kutya, akit a Yorkshire terrier egyik alapjának tekintenek.

A Yorkshire terrier hamar kedvelt társasági kutya lett, különösen a hölgyek körében, de terrieres múltját sosem veszítette el teljesen: ma is megmaradt benne a bátor, élénk természet, és ha kell, a kisebb rágcsálókkal szemben is határozottan fellép. A fajta kiállítási történetéhez egy különlegesség is kapcsolódik: korábban selyemkendőn vagy díszpárnán mutatták be, és ma is az egyetlen fajta, amelyet a ringben díszes dobozon állítanak ki.

A Yorkshire terrier a 19. század közepén alakult ki Észak-Angliában, főként Yorkshire és Lancashire megyékben. Bár később a viktoriánus kor elegáns hölgyinek kedvelt ölbevaló kutyája lett, a fajta eredete valójában munkásosztálybeli. Úgy tartják, hogy skóciai szövők hozták magukkal a brit északi iparvidékre saját terrierjeiket, és ezekből, valamint több ma már kihalt skót terrierfajtából alakult ki a Yorkshire terrier. Genetikai állományában olyan ma is ismert terrierek nyomai is megtalálhatók, mint a Skye terrier és a Dandie Dinmont terrier, egyes források pedig a máltai selyemkutya hatását is említik.

A skóciai szövők nagyra becsülték ezeket a szívós, kistermetű kutyákat, mert elég aprók voltak ahhoz, hogy a textilüzemek szűk zugait is bejárják rágcsálók után kutatva. A hosszú, selymes szőrzetük miatt időnként tréfás megjegyzések is születtek, mintha finom bundájuk a szövőszékek mellett nyerte volna el ezt a textúrát. A fajta otthona bányavidék is volt a textilipar mellett, ezért sok yorkshire terriert a szénbányákban is használtak kártevők irtására.

A fajta történetének fontos fordulópontja 1886-ban jött el, amikor Angliában hivatalosan is elismerték. Ez nagy figyelmet irányított rá, és ettől kezdve egyre inkább divatos társasági kutyaként tekintettek rá. Ahogy nőtt a népszerűsége az előkelő körökben, a tenyésztésben a kisebb méret is előtérbe került, hogy még inkább megfeleljen új szerepének: bájos, szórakoztató, ölbeli társ legyen. Az Egyesült Államokban már az 1870-es években megjelent, és az első ott nyilvántartott yorkshire terrier egy Belle nevű nőstény volt, 1885-ben.

Ma a kiállításokon gyakran masnikkal és szalagokkal díszítve látjuk őket, de a yorkshire terrier eredetileg keményen dolgozó kiskutya volt. A 19. században skót takácsok települtek Yorkshire-be, és olyan ebeket tenyésztettek, amelyek a textilüzemekben el tudták fogni a kártevőket. A fajta selymes szőrzetéről egykor tréfásan azt kérdezték, vajon nem a gyárban fonták-e. A második világháború alatt egy Smoky nevű yorkie is hőssé vált: egy föld alatti alagúton keresztül vitte át a kommunikációs vezetéket, és ezzel katonák életét segített megmenteni.

A Yorkshire terrier fajtaszabványa azt írja le, hogy milyen legyen az ideális megjelenés, viselkedés és felépítés, és közben azt is hangsúlyozza, hogy a kutya egészsége, jó közérzete és természetes működőképessége mindig elsődleges. A cél nem a szélsőséges küllem, hanem egy egészséges, arányos, jól mozgó, éber és magabiztos kistestű terrier. Ha egy adott tulajdonság vagy szín nem elfogadható, az nem lehet előny a bírálat során. Előfordulhatnak olyan jegyek is, amelyek a fajta egyes egyedeinél kedvezőtlenek lehetnek az egészségre vagy a használhatóságra nézve; ezeket a tenyésztőknek és bíróknak mindig körültekintően kell kezelniük.

A Yorkshire terrier összképe nagyon kompakt, rendezett és elegáns. Hosszú, egyenes szőre két oldalt szépen leomlik, és a fejtetőtől egészen a faroktövig középen választék húzódik. A kutya tartása büszke és egyenes, kisugárzása élénk és fontos, de nem durva vagy túlzó. A test benyomása legyen kiegyensúlyozott, feszes és energikus.

Jellemében figyelmes, értelmes, kis terrierre jellemzően bátor és élénk. Temperamentuma legyen nyílt és kiegyensúlyozott, nem ideges és nem szélsőséges.

A fej viszonylag kicsi és lapos, a koponya nem lehet túl domború vagy túl hosszú, a pofa pedig nem lehet túlságosan megnyúlt. Az orr fekete. A szem közepes méretű, sötét, csillogó, éber és értelmes kifejezésű, előrenéző, nem kidülledő. A szemhéjszegély sötét. A fülek kicsik, V alakúak, felállóak, nem túl távol ülnek egymástól, rövid szőr fedi őket, színük mély, gazdag cser. A fogazat legyen szabályos és teljes ollós harapású, jól illeszkedő állkapcsokkal.

A nyak jó ívű és kellő hosszúságú. Az elülső részen a lapockák jól illeszkednek, a lábak egyenesek. A szőrzet itt is gazdag, aranyos cser színű, a végeknél valamivel világosabb, és nem érhet a könyök fölé. A test tömör, mérsékelt bordaívvel és jó ágyékkal, a hát legyen vízszintes. A hátulsó végtagok hátulról nézve egyenesek, a térdízület szögelése mérsékelt. A hátsó lábak szőrözete szintén gazdag, aranyos cser, és nem nyúlhat a térd fölé. A mancsok kerekek, a karmok feketék.

A farok régebben szokásosan kurtított volt; ma a szabvány mind a kurtított, mind a nem kurtított farok esetét leírja. Kurtított farok esetén középhosszú, bőséges szőrrel, a test többi részénél sötétebb kékes árnyalatban, különösen a végén, és a hátvonalnál kissé magasabban hordva. Nem kurtított farok esetén szintén dús szőrzetű, a végén sötétebb kékes színű, kissé a hátvonal fölött hordott, lehetőleg egyenes, és olyan hosszúságú, hogy kiegyensúlyozott összhatást adjon.

A mozgás legyen szabad, lendületes, egyenes elöl és hátul egyaránt, miközben a hátvonal maradjon vízszintes.

A test szőrzetének közepesen hosszúnak, teljesen egyenesnek, fényesnek és selymes tapintásúnak kell lennie, nem lehet gyapjas vagy hullámos, és nem akadályozhatja a mozgást. A fejen a hosszú, gazdag aranyos cser szőrzetnek a fej oldalainál, a fülek tövénél és a pofán valamivel mélyebb árnyalatúnak kell lennie. A fej cser színe nem terjedhet a nyakra, és a cser szőrzetbe nem keveredhet sötét vagy kormos szál.

A szín sötét acélkék, nem ezüstkék, és a tarkótól a faroktőig tart, fawn, bronz vagy sötét szőrszálak keveredése nélkül. A mellkas szőre gazdag, élénk cser. A cser szőrszálak tövükön sötétebbek, középen valamivel világosabbak, a végükön pedig még halványabbak. Minden más szín vagy színkombináció elfogadhatatlan.

A felnőtt súlya legfeljebb 3,2 kg lehet.

Minden eltérés a leírtaktól hibának számít, és annak súlyossága attól függ, mennyire tér el az ideálistól, illetve milyen hatással van a kutya egészségére és jóllétére. A kanoknak két, láthatóan normális, teljesen leszállt herével kell rendelkezniük.

Fontos megjegyzés leendő kölyökkutya-vásárlóknak: a szabvány a fajta ideálját írja le, de az ott megadott méret nem garancia arra, hogy minden kutya pontosan ekkora lesz. Egy egyed lehet valamivel nagyobb vagy kisebb is a megadott súlyhatárnál.

A Yorkshire terriernél a színek megjelenése nagyon változatos lehet, és a fajtaszabványban elfogadott árnyalatok közé többek között a fekete-cser, a kék-cser, a kék-fekete-cser, a kék, valamint a kékes és acélkék tónusok különböző cser változatai tartoznak.

Előfordulhatnak ettől eltérő színek is, de ezek nem számítanak a fajtaszabvány részének. Ilyen esetben érdemes figyelembe venni, hogy a szín önmagában nem a legfontosabb szempont. Egy kutya kiválasztásánál mindig az egészséget, a kiegyensúlyozott vérmérsékletet és az adott egyed általános megfelelőségét kell előtérbe helyezni.

Ha a szín nem illeszkedik a megszokott, ismert változatokhoz, azt általában külön, nem standard színként kezelik.