Angol juhászkutya— kutyafajta

Az Old English Sheepdog sűrű, dupla szőrzete alatt erős, tömör testfelépítésű terelőkutya rejlik, jó csontozattal és masszív farrésszel. Marmagassága általában 53–56 cm körül alakul. Szeme sötétbarna lehet, de előfordul kék szem is, sőt az is, hogy a két szem különböző színű. A fajta feje tágas, inkább szögletes formájú, ami jól illik intelligens, gondolkodó természetéhez.

Mozgása jellegzetesen kissé gördülő, medveszerű benyomást kelt, ugyanakkor meglepően fürge és mozgékony. Erős, munkára termett kutya, ezért rendszeres mozgásra van szüksége. Nemcsak munkakutya, hanem kiváló családi társ is: figyelmes, bátor, kedves és értelmes. Gyerekek mellett általában nagyon türelmes, és óvó, védelmező játszótárssá válik. Jó házőrző, és mély, csengő ugatásával gyakran jelzi, ha valami szokatlant észlel.

Az Old English Sheepdog több, nem angol eredetű pásztorkutya-típusból alakult ki, és valójában nem is különösebben régi fajta. Eredetileg inkább szarvasmarhák terelésére használták, nem juhokhoz, ezért a neve kissé megtévesztő, és pontos eredete nem teljesen tisztázott. Ami viszont biztos: bozontos, dús bundájával az egyik legkönnyebben felismerhető kutya.

Erős, sportos eb, amelynek sok mozgásra és feladatra van szüksége ahhoz, hogy igazán kiegyensúlyozott legyen. Kifejezetten jól teljesíthet engedelmességi, agility- és terelőmunkában, és nagyon élvezi az aktív játékot is. Ösztöneiben erősen él a terelés, ezért előfordulhat, hogy a gyerekeket, családtagokat vagy vendégeket is megpróbálja „összeterelni”.

Ha megfelelő mennyiségű fizikai és szellemi elfoglaltságot kap, az Old English Sheepdog kölyökből szeretetteljes, játékos családi kutya válik. Kedves, okos, védelmező és türelmes társ, aki szívesen vesz részt a mindennapi életben.

Az Old English Sheepdog eredete körül több elmélet is létezik. A hagyományos feltevés szerint a fajta kialakulásában szerepet játszhattak a skót Collie-k és a Szakállas collie-k, de egyes kutatástörténészek szerint más európai juhászkutyák, például az Ovtcsarka is közreműködhetett a fajta létrejöttében.

Az Old English Sheepdog a juhászkutyák közül az egyik legmasszívabb felépítésű fajta. A jellegzetes, dús kék-fehér szőrzet mögött valójában egy olyan kutya áll, amelyet eredetileg munkára, nyájak mellett végzett feladatokra tenyésztettek. Bár ma inkább családi kedvencként ismert, a fajta megőrizte erős, dolgozni kész alkatát.

A kutyát korábban gyakran kurtított farokkal tartották, innen ered a „Bobtail” elnevezés is, de mivel a farok kurtítása ma már nem megengedett, ez a név már nem igazán helytálló. Arról is vita van, miért alkalmazták egykor ezt a gyakorlatot. Egyesek szerint higiéniai okokból, mások úgy vélik, adózási megfontolás állhatott mögötte: egy időben a hajtókutyák adómentességet élvezhettek, és a kurtított farok ennek ismertetőjele lehetett.

Érdekes az is, hogy bár a fajta nevében a „sheepdog” szerepel, egyes történeti források szerint inkább marhahajtó kutyaként is használták. Ez magyarázhatja azt is, miért volt más a farok szerepe, mint a gyors, fordulékony mozgású juhászkutyáknál: a szarvasmarhát terelő, lassabban dolgozó kutyáknak erre kevésbé volt szükségük.

Az Old English Sheepdog története jól mutatja, hogy egy fajta eredetéről sokszor csak elméletek állnak rendelkezésre. Minél régebbi egy kutyafajta, annál nehezebb pontosan visszakövetni a kialakulását, ezért az eredet kérdésében gyakran maradnak meg a feltételezések és a vitatott részletek.

Az Old English Sheepdog, vagyis a bobtail, a Brit-szigetek egyik igazán jellegzetes kutyafajtája, akárcsak a bulldog vagy a collie. A fajta nagy valószínűséggel Anglia nyugati részén alakult ki, főként Devon, Somerset és Cornwall környékén. A neve kissé megtévesztő: bár „régi angol pásztorkutyának” hívjuk, valójában nem különösebben ősi fajta kutyás mércével nézve, hiszen a 18. század végén formálódott ki.

Eredete sem teljesen tisztán angol. Feltételezhető, hogy többféle kutya is hozzájárult a kialakulásához, köztük skót, európai és orosz származású egyedek. Az is fontos, hogy eredetileg nem klasszikus értelemben vett juhászkutyaként dolgozott. Inkább hajtókutyaként használták: marhákat tereltek vele a legelőkről a városi piacokra, poros országutakon keresztül. Ebben a szerepben hasonló hírnevet szerzett, mint Németországban a rottweiler, amelyet szintén gyakran a hentesek kutyájaként emlegettek.

A fajta sűrű, kékesszürke-fehér bundáját egyes helyeken évente lenyírták, a levágott szőrt pedig fonal készítésére használták. A látványos, dús szőrzet, a lendületes mozgás és a barátságos természet együtt nagyon alkalmassá teszi arra, hogy jól szerepeljen kiállításokon is. Nem véletlen, hogy már a kutyakiállítások korai időszakában is jelen volt. Angliában már 1865 óta bemutatták a tenyésztők az ilyen kutyákat, és később a fajta nemzetközi szinten is ismertté vált.

Az Old English Sheepdog külseje és értelmes, játékos jellege miatt a filmvásznon is gyakran feltűnt. Különösen ismert szereplései voltak több Disney-filmben is. A valóságban pedig talán Paul McCartney kutyája, Martha lett a legismertebb bobtail, aki még egy Beatles-dal ihletője is volt.

Egy szakértő szerint az Old English Sheepdog valójában nem is olyan régi fajta: a 18. század végén alakult ki, vagyis kutyás mércével nézve nem számít ősi fajtának. Ráadásul nem is teljesen angol eredetű, mert a kialakulásában európai és orosz származású kutyák is szerepet játszhattak. Az elnevezése is kissé félrevezető, hiszen eredetileg nem juhokkal dolgozott, hanem marhacsordákat terelt, segítve az állatok mozgatását a legelőről a piacra. Ha valaki nagyon szó szerint akarná megnevezni, akár „viszonylag új, részben angol szarvasmarha-terelő kutya” is lehetne a neve — de szerencsére a jóval barátságosabb Old English Sheepdog név maradt meg.

Az óangol juhászkutya fajtaleírása azt az ideális típust írja le, amely egy erős, harmonikus felépítésű, munkára alkalmas, ugyanakkor barátságos és kiegyensúlyozott kutyát mutat. A hangsúly mindig az egészségen, a jó terhelhetőségen és a természetes, funkcionális megjelenésen van. A túlzásokat, a feltűnő rendellenességeket és minden olyan jegyet kerülni kell, amely ronthatja a kutya közérzetét, mozgását vagy hosszú távú jólétét. A szőrzetet sem szabad mesterségesen úgy formázni, hogy az eltakarja a test természetes vonalait.

Ez a fajta erőteljes, négyzetes benyomású, jól arányos testalkatú kutya. Masszív csontozatú, izmos, mégis mozgékony, és nagyon értelmes kifejezést sugároz. Jellemző rá a dús, bozontos szőrzet, valamint a jellegzetes, enyhén gördülő mozgás, amikor sétál vagy lassabban halad. Általában kitartó, és a testfelépítése is azt mutatja, hogy hosszabb munkára tenyésztették.

Természetét tekintve engedelmes, egyenletes vérmérsékletű, bátor, hűséges és megbízható. Nem kívánatos nála az idegesség vagy a provokáció nélküli agresszió. Ez a fajtaleírás a nyugodt, együttműködő, mégis magabiztos viselkedést tartja ideálisnak.

A fej arányos a testtel, a koponya tágas és inkább szögletes, a pofa erős, széles és rövidített hatású. Az orr nagy és fekete, az orrlyukak tágak. A szemek távol ülnek egymástól; a sötét szemszín előnyös, a kék szem is elfogadható, a világos szem viszont nem kívánatos. A fülek kicsik és a fej oldalához simulnak. A fogazat erős és szabályos, ollós harapás az ideális.

A nyak viszonylag hosszú, erős és elegánsan ívelt. Az elülső végtagok egyenesek, jó csontozatúak, és megfelelően tartják a testet a talaj felett. A vállak jól illeszkednek, nem túl terheltek. A test rövid, tömör, mély mellkassal és jól ívelt bordákkal. A hátulsó rész erőteljes és izmos, a far és a combok fejlettek, a csánkok alacsonyan helyezkednek el. A mancsok kicsik, kerekek, tömörek, kemény talppárnákkal.

A farok lehetett hagyományosan kurtított, de természetesen is hordható. Dús zászlós szőrzet borítja. A mozgásnál az óangol juhászkutya híres a hátulról látható jellegzetes „medvejárásról”, ügetéskor pedig könnyed előrenyúlást és erős hátsó hajtást mutat. Lassabb tempónál egyes egyedek hajlamosak lehetnek oldallépésre. A fej hordása mozgás közben természetesen valamivel alacsonyabb lehet.

A szőrzet tapintása érdes, nem egyenes, inkább bozontos és szabad esésű, göndörödés nélkül. Az aljszőrzet vízlepergető. A fej, a nyak, a végtagok és különösen a hátsó testtáj dúsabban fedett. A minőséget, a textúrát és a megfelelő mennyiséget fontosabbnak tartják, mint a puszta hosszúságot.

A szín a szürke, a grizzle vagy a kék különböző árnyalataiban fordulhat elő. A test és a hátulsó rész egyszínű legyen, legfeljebb fehér „zoknikkal”. Az egyszínű területeken a fehér foltok erősen nem kívánatosak. A fej, a nyak, az elülső rész és az alsó test fehér lehet, esetleg jelölésekkel. A barna árnyalat nem kívánatos, más szín vagy színkombináció pedig elfogadhatatlan.

A kanok minimális marmagassága 61 cm, a szukáké 56 cm. A típus és az arányok fontosabbak, mint az, hogy egy kutya pontosan elér-e egy adott méretet.

Minden eltérés hibának számít, és annak súlyossága attól függ, mennyire befolyásolja a kutya egészségét és jólétét. A szukáknak és kanoknak megfelelően fejlett, két, láthatóan normális herével kell rendelkezniük a herezacskóban. Az érdeklődő kölyökkutya-vásárlóknak érdemes tudniuk, hogy a fajtaleírásban szereplő méretek irányadóak: az egyes kutyák lehetnek valamivel kisebbek vagy nagyobbak is.

A fajtában nincs külön színregisztrációs lehetőség. A standardon belül elfogadott, hagyományos színek közé tartozik a fekete-fehér, a kék-fehér, a kékesszürke-fehér, valamint a szürke-fehér változat.

Ha a kutyád színe ettől eltér, az „egyéb” kategóriába kerülhet, mert nem szerepel a jelenleg ismert, fajtához kapcsolt színek között. Ilyenkor általában a megfelelő fajtával foglalkozó szervezet vagy szakértő segítségével lehet tisztázni és pontosan megjelölni a színt.

Fontos tudni, hogy az elfogadott fajtajelleghez való illeszkedésben a szín csak egy szempont. Kutya választásakor az egészség és a természet mindig előbbre való, mint a külső megjelenés.